Olvasd el írásaink
Hírek & Beszámolók
Kalte Kuchl kör – klasszikus alpesi motorozás beszámoló
Ausztriai túránk gyülekezőjét és indulását reggel 8 órára hirdettük meg a Triumph Győr szalon elé. Szép lassan kezdtek is szállingózni a motoros kollégák. Ahogy azt előre megbeszéltük, mindenki pontosan tartotta magát a kiíráshoz, ami mindig jó alapot ad egy túra gördülékeny indulásához. Ilyenkor persze nem csak a motorok sorakoznak fel egymás mellett, hanem a történetek is. Mindenki figyeli a másikat: ki honnan érkezett, milyen géppel jött, milyen utak állnak mögötte. Volt, aki Street Triple nyergében már előző nap elindult Nyíregyházáról, de érkeztek Budapestről, Szombathelyről és az ország több pontjáról is. Már a parkolóban érezni lehetett, hogy ez nem csupán egy motorozás lesz, hanem egy közös élménygyűjtés.
Hamar összeállt a csapat, a túravezetőkkel együtt 11 motorral indultunk útnak, de tudtuk, hogy Kópházánál még többen csatlakoznak majd hozzánk. Az első szakasz gyorsan eltelt, Kópházánál egy rövid tankolás, némi kávé és pár könnyed beszélgetés után már fordultunk is rá az osztrák mellékutakra.
Az időjárásra egyetlen rossz szavunk sem lehetett. A nap már reggel komolyan belehúzott, kellemes meleggel és ragyogó fénnyel fogadott minket, bár időnként egy-egy felhő próbálta visszafogni a lelkesedését. A csapat meglepően egységesen motorozott, mindenki tartotta a reggeli eligazításon megbeszélteket, így gördülékenyen és biztonságosan haladtunk előre.
Az osztrák utak pedig hozták, amit várni lehetett tőlük. Egyik kanyar követte a másikat, mintha valaki direkt motorosok számára tervezte volna a tájat. Az egyik kolléga meg is jegyezte, hogy ennyi kanyar Magyarországon talán csak Karcag és Püspökladány között található. Ezen jót nevettünk, de számomra ezek mindig jó visszaigazolások. Jó érzés látni, hogy az útvonal tetszik a társaságnak. Sok helyen csak egy sáv széles utak vezettek minket, de cserébe szinte végtelen mennyiségű szerpentinnel, visszafordítóval és tempós ívekkel ajándékoztak meg bennünket. Olyan volt az egész, mintha Héreg és Bajna legjobb részeit fűzték volna össze több tucat kilométeren keresztül, faluról falura.
Ahogy közeledtünk a Rax-hegység felé vezető 27-es úthoz, egy gyors tankolásra ismét megálltunk. Ekkorra már több bukósisak mögül is előkerültek a mosolyok, és egyre több pozitív visszajelzés érkezett az útvonal kapcsán. Ezek azok a pillanatok, amikor az ember tudja, hogy jó helyen jár.
Aztán következett a nap egyik legszebb része: irány felfelé a Kalte Kuchl felé, a Raxon keresztül. A hegyek egyre közelebb kerültek, az utak egyre látványosabbá váltak, a motorok pedig örömmel falták a kanyarokat. Nem egészen fél óra múlva már fel is tűnt a legendás hegyi motoros találkozóhely, a Kalte Kuchl épülete.
Ott újabb két motoros várt ránk, így teljessé vált a társaság. Jöhetett a jól megérdemelt ebéd. Bár rengetegen voltak – a teraszokon szerintem legalább száz motoros ült –, a kiszolgálás gyors és gördülékeny maradt. Tizenhárman ettünk, ittunk és kávéztunk meg alig egy óra alatt. Aki járt már ott egy napsütéses hétvégén, tudja, hogy ez önmagában is teljesítmény.
A kaja természetesen most is kifogástalan volt, közben pedig már ment az útvonaltervezés a következő szakaszra. Felmerült egy Annaberg-kitérő ötlete is, amit szívesen támogattunk volna, végül azonban a csapat Mürzzuschlag irányába indult tovább lefelé a Kaltéról.
|
|
|
![]() |
A lejtőn sajnos ismét olyan jelenettel találkoztunk, amit egyik motoros sem szeret látni. Az előttünk haladók integetni kezdtek, hogy lassítsunk. Nem sokkal előttünk kettős baleset történt. Még zajlott a kezdeti forgalomirányítás, a mentés első pillanatai. Az egyik sérült ugyan saját lábán állt, de látszott rajta, hogy erősen megviselték az események. Az ilyen helyzetek mindig emlékeztetnek bennünket arra, mennyire vékony a határ a gondtalan motorozás és a baj között.
Néhány kilométer kellett, mire mindenki visszarázódott a megszokott ritmusba. Természetesen ilyenkor én is hagyok időt a motorosainknak, hogy feldolgozzák a látottakat.Tudat alatt ilyenkor elkerülhetetlenül máshová kerül a fókusz, de a csapat fegyelmezetten és higgadtan folytatta az utat.
Hamarosan Mürzzuschlag után már Semmering következett, ahol ismét előkerültek azok a kellemes ívek és lendületes szakaszok, amelyek miatt annyian szeretjük ezt a vidéket. Innen Kirschlag felé vettük az irányt, de valahol útközben a csapat két részre szakadt. Az egyik társaság Andrással az S6-oson hamarabb távozott, míg a másik csoport Gurival együtt néhány kijárattal később érte el ugyanazt az útvonalat.
Szerencsére egy gyors telefonhívás elegendő volt a helyzet rendezésére, és megbeszéltük a találkozási pontot. Végül Kópháza után, a MOL kútnál futott össze újra a két csapat.
Guri csapata mindössze három perccel később érkeztünk meg, de ahogy végig néztünk a társaságon, mindent elárultak az arcok. Sok csillogó szem, sok elégedett mosoly nézett vissza rám. Volt, aki érthető módon elfáradt a nap végére, de olyan is akadt, aki teljes komolysággal közölte, hogy akár mehetnénk még tovább is.
És talán ez mond el mindent erről a napról.
Figyeljetek, én nagyon élveztem....
Bízunk benne, hogy mindenki jól érezte magát, élvezte a kilométereket, a kanyarokat, a tájakat és a társaságot. Reméljük, hamarosan ismét együtt motorozunk valamelyik Club-rendezvényen.

